HTML

Friss topikok

Autós képek

Túrkálós luxus


2010.10.18. 12:37

 

     Az elején megírtam, hogy ez a blog alapvetően azért indult, hogy az újságírók marketing rizsáitól mentesen, objektíven meozza fikázza le azokat az autókat, amiket úgy ítélek meg, hogy megérdemlik. Most pont egy ilyen következik, ez az autó annyira ocsmányul ronda, hogy az egyébként rendkívűl széles spektrumú, szitokszóval gazdagon megáldott magyar nyelv felsorolásában az elválasztást jelölő vesszők  száma bőven ötven felett lenne, ha belekezdenék.


Csúnya, akármelyik szögből nézzük

Ez a kocsi olyannyira elviselhetetlenül ronda, hogy még a cikkíró is segítségül hívta az egykori tanulmányautót (LF-Ch), hátha annak fotóival valamennyire fel lehet utólag oldani a sorozatgyártásba került csúfság okozta sokkot. De nem, ennek ellenére is megmarad olyannak, amilyennek látjuk: elcseszettnek.

Mi a probléma az  összképpel? A tükrök hatalmasak, a kerekek még ilyen peres gumi mellett is kicsinek tűnnek, és nagyon mélyen vannak a sárvédőhöz képest. A C-oszlop elrettentően gagyi megoldást mutat, a kilincsek óriásiak, de a csúcs az az első lökhárító élre vasalása! Az egész autó alapvetően gömbölyded, de ez az él sehová sem passzol, nem fut egyetlen más éllel sem, a függőleges fal kicsit emlékeztet a Peugeot 208 hátsó lökösére - már annak sem állt jól. Akárhonnan nézem, nekem nem jön át a "dögös kompakt ötajtós" amit gyulavitéz állít róla.

Hogy is lehetne ez a förmedvény dögös -ha már a forma sem adja-, amikor tisztán le van írva, hogy "A rendszer legnagyobb teljesítménye 136 lóerő". LOL

Kvarcóra a nyolcvanas évekből - álíltólag exkluzív utastér, jó anyagokkal

 Beltér.

Álíltólag ez egy prototípus, a beltérben felhasznált anyagok is még javulni fognak. Igen, persze, a premierre pont egy ócska, öt színű szürke kopogós műanyagból összekendácsolt darabot visznek?! Ez még viccnek is rossz! Elég ránézni az anyagfelhasználásra, a gömbölyű  Opel Corsa jut elsőre eszembe róla, ott láttam minden műanyagot más-más színárnyalatú szürkében. De az egy olcsó autó volt, nem egy luxus-kocsi, amire a magyar újságírók gyakran hivatkoznak a Toyota prémiumautójának neve kapcsán... Exkluzív? Ebben a kategóriában ezekkel az ásítós formákkal, kopogós, sokszínű anyagokkal, mindenképpen!

Gyönyörű matyómintás textíl üléshuzat, bocsánat, kárpit

 A kályhaezüst műanyag kilincsbetét, és a matyómintás kárpit a Wartburg 353 egyenes padozású hátsó üléseivel igazán ritkaságszámba megy a prémium szegmensben. De az is furcsa, hogy a hátul ülők részére nincs kialakítva szellőző a méter magas kartámaszban. Semmi gond, biztos elér előlről valamikor a klíma hátra, addig is nézegethetik a hátra bekalapált utasok a fejük mellett az ajtón a hajlított kialakítást. Gondolom, térképzseb is van az első ülések hátulján, és nem csak egy egyszerű zippzár, amit az üléshuzat mosásakor használhatunk. Valami extrának lennie kell elrejtve még a képen, különben a vékony háttámlájú első ülések láttán azt hihetném, hogy egy Toyota Yarist fényképeztek!

Lehet, hogy sokba fog kerülni, de a kicsi féktárcsák elárulják, gyenge a kocsi. És ez az első tengely!

 

   Na szóval, ez az autó a Luxus kicsiben. Csak az a probléma van vele, hogy nagyító kell hozzá, annyira kicsi. Az átlagos méretű csomagtérben zöröghetnek a gyorsan karcosodó műanyag betétekben a kacatok, de ez senkit nem kell zavarjon, az állítólagos célcsoport a tehetős nyugdíjasok, meg a brókerek, akiknél minden bizonnyal "nagyon" bejön a neonkék ledes fény a műszerfal tetejéről, így ilyesmin nem fognak elmélkedni. Mint azon sem, hogy a csomagtérajtó fél centiméteres eltéréssel van illesztve. Ezeket a dolgokat elnézhetjük a drága autónak, elvégre egy dögös kocsiról beszélünk, ami ráadásul menő is, hiszen hibrid. Még akkor is, ha a hibrid felirat ragasztása már el is vált a karosszériától. A hibrid az menő, mert kevesebb adót kell utána fizetni. Ha valami, akkor az adókedvezmény bármilyen csúnya autót meg tud szépíteni!

 

De én csóró vagyok. Nekem ez a kocsi bűn ronda.

 


5 komment

Címkék: hibrid autó hype luxus lexus ronda csótány dögös

A bejegyzés trackback címe:

https://automeo.blog.hu/api/trackback/id/tr702380705

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Altezza 2010.10.19. 18:55:32

Az autó valóban prototípus, nincs alvázszáma sem... A bemutató után be is zúzzák majd. Képek alapján amúgy elég vicces a felhasznált anyagok minőségéről beszélni, ahogy egyébként a forma is elég máshogy jön ki élőben.
Ettől persze még nem kell, hogy bárkinek is bejöjjön az autó.

Ízlésen felesleges vitázni... Senki sem egyforma.
Szerencsére.

dextercapo 2010.10.19. 19:09:48

ezt nem eleg bezuzni .
fel kell gyujtani , a helyet behinteni soval es a fejleszto ritualis ongyit kell elkovessen a romjai felett .
megdobbentoen randa - es nem azert megdobbento mert randa - hanem azert mert egy darabra nincsenek esszerusegi megfontolasok , sporolas , anyagminoseg , kontrolling osztaly - igy minden porcikaja csilloghat es ragyoghat - aztan a kesz tomegverziot majd lebutitjak a nepnek (vagy nem - ez is elofordul). ezt innen butitani mar-mar a lobotomiaval egyenerteku .

joeramirez · http://automeo.blog.hu/ 2010.10.20. 08:37:24

@Zoran:

Képek alapján elég vicces a felhasznált anyagok minőségéről beszélni ?? És ezt a prototípust, aminek a véglegeshez nincs köze majd bezúzzák? Akkor mennyire vicces ilyeneket kijelenteni róla úgy, annak ellenére, hogy nem is próbálták:

"Hibrid rendszer ide, alacsony fogyasztás oda, a kis Lexust állítólag mégis jó vezetni. "

Ennyit a tényszerű újságírásról. Állítólag...

Egyébként fotók alapján is meg lehet állapítani, hogy eltérő anyagokat használtak fel a beltér műanyagjainál, és ettől az összkép elszomorító. Vagy én tévedek? Mindent meg is kell tapogatni? Ha mondjuk puha az n+1. szürke színű műanyag, akkor megbocsájtható, hogy eltér a többitől ?

Ízlésen vitatkozni valóban felesleges. De ennél a kocsinál nem csak a forma biceg, hanem a minőségtől is rezeg a léc.

joeramirez · http://automeo.blog.hu/ 2010.10.20. 08:45:12

@Zoran: Már többször bizonyosodott, hogy a japán gyártók pontosan FELE annyi károsanyag kibocsájtási értéket jelölnek meg a prospektusaikban, mint amennyi a valóságban elérhető.
Egyszer erről is fogok írni!

Egyébként ennek az autónak ez az egyetlen fegyvere, ha nem lenen hibrid, az életben el nem adnák ilyen áron, ilyen külsővel/beltérrel.
süti beállítások módosítása